top of page

szept. 10., P

|

Nemzeti Színház - Nagyszínpad

CSÍKSOMLYÓI PASSIÓ

NEMZETI SZÍNHÁZ

Registration is Closed
See other events
CSÍKSOMLYÓI PASSIÓ
CSÍKSOMLYÓI PASSIÓ

Időpont és helyszín

2021. szept. 10. 19:00

Nemzeti Színház - Nagyszínpad, Budapest, Bajor Gizi park 1, 1095 Hungary

Az előadásról

passiójáték

Az előadás időtartama 130 perc egy felvonásban

Az előadás magyar nyelvű

18. századi ferences iskoladrámák és Szőcs Géza Passió című műve alapján

A Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciója

Csíksomlyói hagyománytól napjainkig

A 18. században Csíksomlyón még élő hagyomány volt, hogy évről évre újabb és újabb iskoladrámákat mutattak be: 1721-től 1787-ig összesen 42 passiójáték került színre. Ezeket a helyi ferences gimnázium nagytermében adták elő. 1733-ban egy színjátszó ház is épült fából, amelynek szélesre tárták ajtaját, ha a nézőközönség nem fért a terembe. II József tiltó rendeleteinek a hatására azonban ez a felekezeti színjátszói gyakorlat fokozatosan megszűnt.

1897-ben jelentette meg Fülöp Árpád az első szöveggyűjteményt, amelyből a 20. század ’70-es, ’80-as éveiben a téma iránt érdeklődő hazai színházi szakemberek inspirálódtak. Katona Imre 1971-ben ebből szerkesztett drámát Passió magyar versekben, avagy a megfeszíttetés története címmel, amelyet ugyanebben az évben Ruszt József rendezésében mutattak be a legendás Egyetemi Színpadon. De ugyanez a kiadvány képezte Balogh Elemér és Kerényi Imre szövegkönyvének az alapját is. Az idősebb generációk még emlékezhetnek erre az 1981-ben bemutatott Csíksomlyói passióra, amely az akkori Nemzeti Színház produkciójaként több mint tíz éves sikerszériát ért meg Iglódi István, Ivánka Csaba, Kézdy György, Hámori Ildikó főszereplésével, Novák Ferenc koreográfiájával.

Jézus szenvedéstörténetének a színpadra vitele és az Erdéllyel való összetartozás kinyilvánítása akkor, az erkölcsileg szétzüllött diktatúra utolsó évtizedében valóságos protestációként hatott. De Kerényi Imre rendezése azt is bizonyította, hogy a 18. századi iskoladrámák nyelvezete a mai közönség számára is élvezhető, ha azzal a hagyományos népi kultúrával társul, mely a táncház-mozgalomnak köszönhetően kelt új életre.

E színpadi sikerrel szinte egy időben szenzáció számba menő leletek kerültek elő a csíksomlyói kegytemplom oltalmazó Szűzanya szobrának talapzatából, ahová a kommunista diktatúra elől rejtették el az iskoladrámák kéziratait a szerzetesek. Ez új lendületet adott a kutatásoknak. Három szakembert érdemes itt megemlítenünk: Kilián István professzort, aki a magyar iskoladrámák örökségének nemzetközi tekintélyt szerzett, Pintér Márta Zsuzsannát, aki 1993-ban a ferences iskoladrámákról monográfiát adott ki, és Medgyesy S. Norbertet, aki módszertanilag jelenleg a legátfogóbban közelíti meg ezt szerteágazó témát – ezért lett ő a szakértője a mostani előadásban elhangzó iskoladráma-részleteknek.

Az iskoladrámák előadásmódjáról azonban maguk a szövegek nem tudósítanak. Ezért van különös jelentősége az 1991-től évente megrendezett Nemzetközi Betlehemes Találkozóknak, ahol a székelyföldi és bukovinai betlehemezők azt az autentikus népi játékmódot képviselik, amely – legalábbis részben – a 18. századi iskoladrámák hatására alakult ki.

Szereplők:

Vándor - Berecz András m.v.

Mária - Tóth Auguszta

Mária Magdolna - Barta Ágnes

Krisztus - Berettyán Nándor

Péter apostol - Rátóti Zoltán

Júdás apostol - Rácz József

Pilátus - Horváth Lajos Ottó

Pilátus felesége - Vas Judit Gigi m.v.

Annás főpap - Schnell Ádám

Zsibárus - Farkas Dénes

Jeruzsálemi - Tóth László

Barabás - Bordás Roland

Tanítvány - Berettyán Sándor

Lázár - Szabó Sebestyén László

Pilátus fia - Buzádi Buda

Gyermek Jézus - Niedermüller Ádám

Közreműködik: a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara:

Deus Pater - Benedek Attila 

Ráfáel arkangyal - Csicsmann Dániel

Gábriel arkangyal - Barka Dávid

Hit - Kovács Gábor

Halál - Tókos Attila 

Első ördög - Fekete Bence 

Második ördög - Juhász Sándor

Szeretet - Rab Edina

Irgalmasság - Tapolczai-Zsuráfszky Lilla

Bizonyságtétel és Veronika - Oltárczy Mária 

Bölcsesség - Rencz Norbert

Ártatlanság - Molnár Sarolta

Ádám - Bordás Barnabás 

Ábrahám - Valach Gábor

Dávid király - Szeverényi Barnabás

Első katona és pásztor - Hajdú Flórián

Második katona - Takács Gábor

Erősség - Juhász Bence Zsombor

valamint az együttes összes táncosa.

Zenészek:

prímás - Papp István Gázsa 

cimbalom, gardon - Szabó Dániel 

hegedű - Takács Ádám

brácsa, koboz, dob - D. Tóth Sándor 

klarinét, furulya - Csávás Attila 

nagybőgő - Liber Róbert 

Díszlettervező: Székely László

Jelmeztervező: Bianca Imelda Jeremias

Dramaturg: Szász Zsolt

A csíksomlyói passió-szövegek szakértője: Medgyesy S. Norbert

A „vándor” énekeit és meséit összeállította és feldolgozta: Berecz András

Ügyelő: Lencsés István, Dobos Gábor

Súgó: Gróf Kati

Néprajzi szakértő, táncdramaturg: Zs. Vincze Zsuzsa

Rendezőasszisztens: Herpai Rita

Rendező: Vidnyánszky Attila

Társrendező-koreográfus: Zsuráfszky Zoltán

Share This Event

bottom of page