top of page

2020. OKTÓBER 7. 19:00 - GOBBI HILDA SZÍNPAD

PÉCSI HORVÁT SZÍNHÁZ / HRVATSKO KAZALIŠTE U PEČUHU

BUNJEVAČKI BLUES / BUNYEVÁC BLUES  

PÉCSI HORVÁT SZÍNHÁZ / HRVATSKO KAZALIŠTE U PEČUHU

BUNJEVAČKI BLUES / BUNYEVÁC BLUES
Történet egy eltűnő világról

Az előadás horvát nyelvű

Az előadás időtartama 80 perc egy felvonásban

Írta - Tomislav Žigmanov 

Rendezte - Vidákovics Szláven

Szereplők:
TOME - Arcson Rafael 
LOZIKA -  Polgár Éva
VRANJE - Dejan Fajfer
MANDA - Maja Lučić
EMA - Čarna Kršul
MIJO - Goran Smoljanović
SIVE - Dejan Fajfer
VECA - Maja Lučić
ENTO - Goran Smoljanović
    
Dramaturg - Vlatko Dulić
Lektor - Prof. Dr. Dinko Šokčević 
Zene - Csányi Csaba
Jelmez és díszlettervező - Joana Tarbuk

A díszlettervező asszisztense - Dražen Matijašević
A jelmeztervező asszisztense - Marija Pletikosić

Rendezőasszisztens - Béri Gyula
Harmonika - Filákovity Vjekoszláv
Hang - Laurer Tamás
Világosító - Specht Attila
Öltöztető - Bunyevácz Katalin
Kellékes - Kovácsevics József

 

 Nem könnyű egy határozottan irodalmi művet színházi előadásként megvalósítani. Még akkor sem, ha színpadra olyan kiváló dramaturg alkalmazza, mint Vlatko Dulić.
Már ez is igazolja, hogy a Horvát Színház társulata ugyancsak komoly feladattal birkózott meg.
A játék két szinten folyik, melyek át-meg átfonják egymást. Az alapot két öregember realizmusa adja, akik emlékeznek... Emlékeznek az életükben feltűnt kölünféle személyekre, azok történeteire, melyek többnyire szomorúak, sőt, olykor tragikusak is. Ezen személyek „megjelenése“ nem követi az élet időrendjét, a személyek a pillanatnyi ötlet, pillanatnyi „bizsergés“ hatására lépnek elő, mely a két öreg gondolatait irányítja.
Emlékeik következményeképp jelennek meg a különböző emberek, akik már csak az ő emlékeikben élnek, elébünk tárva különböző emberek különféle életét, de amely személyek az elsőtől az utolsóig a valamikori színekben, hangokban, fényben dúskáló élet megalkotói.
Az utolsó száz évben lefolyt emberi életek különös kaleidoszkópja tárul elénk. Ki hogyan élte meg, élte át, majd lépte túl azokat az eseményeket, melyek megszabták élete irányát. Ez egyben valamilyen furcsa dance macabre, mely egy életforma lassú eltűnését ábrázolja; eltűnnek a tanyák, a tanyasiak, az ő életmódjuk, életfelfogásuk, miáltal a társadalom és élet sokszínűségét alkotó egyik elem is eltűnik. Lassan de határozottan eltűnik egy kisebbség, elveszik az élet hatalmas palettájáról egy érték.
Ez a darab pont erre figyelmeztet: fel kell ismerni ennek a veszteségnek hatalmas, szinte felfoghatatlan veszélyét. Ugyanis, ha csak egy kicsit tovább pillantunk, ez a veszteség a világ valamennyi kisebbségére érvényes, mindegyik eltűnésével egyre szegényebbek és szegényebbek leszünk. Szegényebbek egy színnel, egy hanggal, egy nyelvvel, szegényebbek mindazon elveszett álmokkal, melyeket a lassan elveszők álmodnak. S végül a távolban felrémlik egy hatalmas szürke fal, „az egyenlőség fala“, mely ebben az esetben „a megsemmisülés falá“-vá változik.

 

Jegyvásárlás:

bottom of page